Szentkut
 A doroszlói Szentkút Bácskának leglátogatottabb
búcsújáró helye. Az Árpádok korában Bajkút község állt itt, amelyet Nagy Lajos
király 1382-ben a budai apácáknak ajándékozott. A falu a török időkben
elpusztult, de kútja megmaradt, amelyhez a hívő nép 1792-óta óta zarándokol.
Körmendi plébános a Szentkút újkori keletkezéséről többek között ezt
írja: „ A kalocsai érseki főegyházmegyében, Bács-Bodrogh vármegyében s a magyar
királyi kincstár uradalmához tartozó Doroszló község határában – a község
mellett – a Mosztonga patak mellett, emlékezetet meghaladó idő óta létezik egy
kutacska, amelyet B a j k ú t – nak neveznek Bácsmegyének 1732-ben keletkezett
okmányai. A kút közelében épületromok is láthatók, amelyek egy nagy kolostornak
és templomnak nyomait mutatják. Ide zarándokolnak a csapásoktól sújtottak
tömegei: a betegek itt találnak
gyógyulást, a szomorúak vigasztalást, a bűnösök megbocsátást.”
A
török idők borzalmas háborúi idején azonban kiveszett a jámborság és a kegyhely
iránti tisztelet. Olyan idők voltak ezek, amikor nem tudtak különbséget tenni a
köznap és vasárnap között, amikor mindenki ellen valósággá lett az Írás
szava: „Sokak szívében kihűl majd a
szeretet.” Így aztán 1792-ig a lelkiismeretlenség és a nemtörődés áldozata lett
a Szentkút.
1792-ben azonban megjelent Istenünk kegyelme és az Istenszülő szent Szűz
jósága, és Doroszlón, Mária országa fölött fölragyogtak a Nagyboldogasszony
jótéteményei. Ebben az esztendőben ugyanis Záblóczki János gombosi fiatalember
oly szerencsétlenül járt, hogy mindkét szeme világát elveszítette. Mivel a 70
éves édesanyjának egyetlen gondviselője volt, minden emberi segítséget
megpróbált, hogy szeme világát visszanyerje, de hiába volt minden fáradozása.
Nem maradt más hátra, mint a legfőbb orvoshoz folyamodni, aki e földön jártában
vakoknak a látást, némáknak a szólást, sántáknak a járást visszaadta. A
világtalan János nagy tisztelője volt a Boldogságos Szűznek. Még mielőtt
vakságba esett volna, minden szombaton böjtölt a Szűzanya tiszteletére. Hogy a
vakságtól megszabaduljon, buzgó imádságban fohászkodott a betegek
gyógyítójához, a boldogságos Szűzhöz, és ezentúl még szerdán is böjtölt. Hosszú
idő telt már el a forró imában, amikor álmában megjelent neki a Szent Szűz és
meghagyta Jánosnak, hogy menjen a Bajkúthoz, és mossa meg szemhéját a kút vizében.
János fölébresztette édesanyját, nagy örömmel beszélte el neki álmát. Alig
várták a nap fölvirradtját, hogy megindulhassanak a bajkúthoz. Az idős anya
kézen fogva vezette vak gyermekét, és mint a szarvas ér vizéhez, úgy sietett
vele, szívében nagy bizalommal, a kúthoz. Itt aztán, amikor buzgó imádság és
fohászkodás után háromszor megmosta szemét, fölsikoltva kiáltott anyjának: „ Ó
édesanyám, régen nem láthattam kendet, de már most látom, hála legyen az
Istennek és a Boldogságos Szűznek!” Ezután hálát adva Istennek és a Kegyelmek
Anyjának, minden vezetés nélkül sietett haza.
|
